Smaragd
Szín: élénk zöld
Törésmutató: 1,577–1,583
Fajsúly: 2.72
Mohs keménység: 7,5–8
Történet: A legenda szerint, a smaragd volt a négy drágakő közül az egyik, amelyet Isten adott Salamon királynak. A négy kő különleges hatalommal ruházta fel. Számos különleges történet fonódott a smaragd köré az évszázadok alatt a világ különböző kultúráiban. A legendák azzal a képességgel ruházták fel viselőjét, hogy előre láthatja a jövőt, amikor a smaragdot a nyelv alá helyezik, valamint az igazság feltárására és a gonosz varázslatok elleni védelemre. Valaha úgy gondolták, hogy az smaragd gyógyítja a kolerát és a maláriát. Úgy gondolták, hogy a smaragd viselése felfedi a szerető esküjének igazságát vagy hamisságát, és beszédessé teszi az embert.
A legszebb smaragdokat Kolumbia szolgáltatja, számos lelőhely közül a legfontosabbak: Muzo, Chivor, Bosur, Gachala
Ezeket a bányákat a bennszülöttek is ismerték, de a spanyol hódítás után indult meg a kitermelés ezeken a területeken. Európa régi smaragbányája a Salzburg melletti a Habach-völgyben volt, amelyet állítólag már a rómaiak is ismertek, itt már nem folytatnak kitermelés.
Oroszországban az Ural vidékén vannak lelőhelyek, melyeket a XIX. században fedeztek fel. Afrika több országában is vannak smaragd kitermelés(Tanzánia, Zambia), Egyiptomban már az ókorban is léteztek bányák. Ázsiában: India Thaiföld, Pakisztán területén.
A smaragdok vizsgálatakor fontos szempont a zárványok azonosítása, amelyek erős összefüggést mutatnak a lelőhelyekkel.
Bizonyos területeken előforduló zárványtípusok csak arra a konkrét bányára jellemzők, ezért a zárványok egyedi azonosítóként is funkcionálnak. Ez az információ a smaragdok ár képzésénél nagyon fontos, hiszen a gyémántoknál alkalmazott 4C szempontrendszer nem alkalmazható a színes drágakövek esetén. De a beazonosított kitermési terület minden esetben fontos árazási tényező.
Napjainkban:
A smaragdokat szerte a világon előszeretettel használják az ötvösművészek. Méltán az egyik leghíresebb drágakő.
Kezelések:
- Olajozás: Régi eljárás, apró repedések eltüntetése, szín intenzitásának növelése természetes színtelen olajokkal, viasszal.
- Festés: Olaj helyett színezőanyag bevitele a repedésekbe.
Szintetikus smaragdok
A smaragdszintézis akárcsak a korundoké, régóta foglalkoztatja a szakembereket. Smaragdot nem lehet a Verneuil- féle eljárással előállítani. 1960-as években sikerült a smaragd szintézis.